Sokat gondolkodtam azon, hogyan írjam le, milyen velem eltölteni egy fotózásnyi időt. Ott vannak persze a visszajelzések, amikből kiderül, hogy érezték magukat azok, akik velem dolgoztak — de szerettem volna saját szavakkal is megfogalmazni.

A stílusomról és arról, hogyan fotózom, néhány mondatban így mesélnék:

Röviden: a valóságot keresem.
Azokat a pillanatokat, amelyekben elcsíphető az őszinte — nem megjátszott —, hanem a valódi érzelem. Az az érzelem, amit otthon is megélsz egy-egy ölelésnél vagy csóknál, amikor arra gondolsz: bárcsak képekbe zárhatnád ezt az apró, múló történést.

Az első találkozás pillanatától egészen a fotózás végéig sokat fogunk beszélgetni. Ez nemcsak oldja a feszültséget, hanem segít megismernünk egymást. Így teremthetünk minél több pózmentes, nem megkreált helyzetet, amelyek magukkal hozzák a mélyebb, felszín alatti érzelmeket.
Ezeket a momentumokat zárjuk majd képekbe.

A képeimen nem mindig tökéletes a kompozíció, és nem mindig tűéles minden arc — viszont gyakran magával ragad az, ahogy megelevenedik előttem egy család lelke. Mindig azon van a fókuszom, hogy a lehető legtöbb valóságot őrizzem meg számotokra. Azt a valóságot, ami egyszer a világot jelenti majd annak az embernek, aki tudja: amit a kezében tart, az a múlt egy darabja.